Néhány hónapos lehetett Nimród amikor feküdt az ágyikójában és észrevettem, hogy ott mászik a kicsi fiam közelében egy pók a falon. (Utálom a pókokat, nem akarom őket megölni, sőt semmit sem akarok csinálni velük. Ne legyenek, vagy, ha vannak is akkor kint mászkáljanak a fákon, de ne azokon a fákon amelyek a közelemben vannak.)
Mi tévő legyek? Ennyi miatt csak nem szaladhatok át a szomszédba Nanáért, mert az már milyen, anyuka lettem, anyuka vagyok, meg kell védenem a fiamat a póktól! Rám van utalva, csak rám számíthat, tehetetlen, nem tudja lesöpörni magaról ha véletlenül rá mászik Azért lettem én a Nimród anyukája, mert én vagyok az aki mindazt biztosítani tudja számára amire szüksége van. Tehát ha ott van az a pók a falon és én ezt észre vettem, akkor nyilván azért van mert képes vagyok arra, hogy ura legyek a helyzetnek. Mostmár tudom ezeket, erőt érzek magamban, hogy olyan dolgokat tegyek meg a gyermekemért amelyek azelőtt lehetetlennek tűntek.
Nem öltem meg a kis nyolclabút, rakényszerítettem arra, hogy felmásszon egy újságra, majd kivittem az udvarra, egy fa tövéhez.
Erőt éreztem magamban akkor, s ezt az erőt azóta folyamatosan érzem. Ez a pók kellett ahhoz, hogy feltudjak NŐni az anyasághoz. Nem mások segítsége által jutottam el erre a felismerésre, nem könyvekből olvastam. Egyszerűen megéltem.
Sokszor ici pici dolgoknak kell nagy jelentőséget tulajdonítanunk annak érdekében, hogy életre szóló változásokon menjünk keresztül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése