Minden évben, minden évben.

Néhány újabb gyöngyszem o o o o o o o



:)

Akiknek nincsenek körmei tuti élnek majd a lehetőséggel. 

"Nagy" kutyát, rántva.

"Én nem akarom tudni, hogy mit keresek,
Mert ha tudom, akkor nem találom meg.
Én nem akarom tudni, hogy mit akarok,
Mert ha tudom, akkor semmit nem kapok.
Én nem akarom tudni, hogy mit szeretek,
Mert ha tudom, akkor nem ismerem meg."

"Toate noptile, vinul si mesajele
Insomniile"

Na na na na na.

Hajlamos vagyok másképpen értelmezni a dalszövegeket. Ami szerintem nem feltétlenül rossz tulajdonság, hiszen másoknak ez oly' teljesen mindegy.
Szóval, azért szeretem ezt a dalt (is), mert tovább lehet gondolni. Nem tudjuk meg konkrétan, hogy végül mi lesz velük. 

Plusz van egy olyan jelenség az ismerőseim körében, hogy "elvből" nem hallgatnak román zenét. Holott ugye ha valami jó és kellemes, akkor az jó, kellemes és hallgatható marad bármilyen nyelven is. Hiszen hallgatunk és szeretünk különböző nyelveken íródott dalokat, angolokat, németeket, oroszokat, na jó, mondjuk oroszokat azokat nem, de a lényegen ez nem valtoztat.

Viragok kelnek dalra lenge szivem pitvaraban amikor pacsirtadalod felhangzik viragos reteden.



Az éjszaka ragyogó csillaga vagy te, hajadon megpihen a holdsugár, majd onnan libben tova, nyugalmat hozni megannyi ember álmába.

PoszátaRenáta

Noémi a chaten ezt írja:
- Reni, te poszáta, hogy lesz akkor a szombat?

Erre én (magamban):
- Méghogy én poszáta...pffff...


Tisztában vagyok azzal, hogy a poszáta az valami kismadár, de kiváncsiságból azért kiguglizom...

Egyik szemem sír, a másik nevet.

Forrás: különböző ,,adok-veszek, csere-bere csak csajoknak és nemcsak,, facebook csoportok.

Túl sok hozzáfűzni valóm a képekhez nincs.

         Íme néhány gyöngyszem az elmúlt napokból.

         

Dupla agyra. 

Értem,

Szerintem is amúgy. :))

 

VAGY MI.

Tökéletes  példa arra amikor valaki próbálkozik ékezettel írni, 

s lehetőleg valami okosat kérdezni.

De valahogy még sem jön össze. :P

Ez csak simán elszmorító, mégis gyakori jelenség.

Lehetőleg olyat aki tud magyarul.

álom vs. valóság

                Nem tudom, hogy mások hogy vannak vele, mert ilyesmiről nem igen beszélgettem még senkivel, viszont szerintem lényegesek az álmok. Az én életemben legalásibb azok. 

Életem fontosabb eseményeit megéreztem álmomban. Nem úgy konkrétan álmodok meg előre dolgokat, hanem csupán azt az érzést, hangulatot amit egy adott helyzet, életesemény ad.

Megéreztem álmomban, hogy Nimród a hasimba költözött, azt amikor valami rossz dolog történt velem, de azt is ha valaki fontos lépett ki vagy be az életembe.

           Álmodozom sokat, még ébren is. Álmodozni szerintem jó. Sokszor felbátorít elrugaszkodni a valóságtól és olyan dolgokat megtenni vagy megmondani amelyeket amúgy a valóságban nehezünkre esne. 

         Régebben eljátszottam sokszor a gondolattal, hogy hogyan is élhettek felmenőink, vidéken, miket és hogy tettek a házkörül pl. Miket főztek, mivel foglalatoskodtak a hideg, sötét, téli estéken. Vonzott a múlt eme jellegű feltárása, felfedezése. S kutakodásom során valahogy abba a tudatba ringattam magam, hogy én szívesen élnék a régiekhez hasonló módón. Mert ugye vonz a minimalizmus és az önellátás mint eszme. 

          Meglehet, hogy amikor Nimród megszületett volt alkalmam két évet falun élni, viszint az más volt, mint ami most van. Hiszen egy újdonsült anyuka első két éve (vagyis az én első két évem mindkét gyerekkel, mint újdonsült kismama) a pindurkám körül forgott. Szerettem azt az időszakot, az újszülött baba illatát, a tudatot, hogy ott vagyunk mi egymásnak, hogy a testemből táplálom, s hogy már az megnyugatató mindkettőnk számára ha csak egymás illatát megéerezzük, lélegzetét meghalljuk. 

Elszigetelve a világtól, mindegy hogy hol, csak együtt.

Szóval akkor amikor Nimród megszületett nem éreztem azt, hogy falusi lennék.

               Most viszont, hogy Boróka már négy éves, és már egésszen más ritmusban zajlanak a mindennapjaink rájöttem arra, hogy ez az egész vidéki lét nem hozzám illő, nem renis, nem álmodózos. 

            DE, kb 10 éve azt álmodtam, hogy a főutcán sétálva vásároltam magamnak egy rakás vagány anyagot abból az anyagos üzletből ami az Orsolya templom mellett van. S varrtam magamnak egy csomó szép ruhácskát, meg felsőt. S azóta is nagy álmom ez, hogy egy szépecske anyagból létrehozzak valamit, valamit ami használható, egyedi, számomra értékes, és a kezem munkája. 

           Aztán manapság egyre inkább elkezdett érdekelni a fentartható divat, az újrahasznosítás, az, hogy ne támogassuk ha kell, ha nem a fast fashion márkákat akik éhbérért dolgoztatnak Bengladeshben, meg ki tudja még hol, azért hogy egyszer kétszer felvegyünk valamit. Mondjuk ennek is inkább az eszmeisége fogott meg, az, hogy van valóság alapja, mert ugye én nem igazán követem a divatot, számomra lényegesebb az, hogy valaki inkább stílusos legyen nem pedig divatos. Ráadásul anyukámtól kaptam egy varrógépet. Eldöntöttem, hogy mostmár itt az ideje a tettek mezejére lépni, valamit varrnom kell!

           Volt pluszban egy gyerekszobába való sötétítő, most az van a kicsik szobájában, s tökéletesnek bizonyult a megmaradt rész párnahuzatnak. Kivágtam, kimértem, férceltem meg minden ilyesmi. elkezdtem összevarni a géppel, de nem sikerült befejezni, mert nagyon elhúzódott az idő. Ennek nagyjából két hónapja. Motoszkált bennem a dolog, hogy be kellene már fejezni az a párnahuzatot, de a lélek kész de a test erőtlen alapon (meg féltem is kicsit a csalódástól, hogy nem fog sikerülni) inkább halogattam a dolgot. 

Tegnap azonban rászántam magam, befejeztem.

Örülök, hogy sikerült, örülök, hogy döntést hoztam.

Örülök, hogy tettem egy lépést az álmom megvalósítása felé.

(még ha giccsesen is hangzik én akkor is így érzem)

         S miközben én elégedetten nézegettem a munkám gyümölcsét észrevettem egy másik párna huzatot. Egy olyat ami szintén kézzel készült, viszont olyan gyönyörűséges, hogy az én munkám a nyomába sem érhet.

 Nem haragszom a másik párnahuzatra azért mert fényévekkel szebb az enyémnél, hiszen annal sokkal közelebb áll a szívemhez, mégis úgy elgondolkodtatott a dolog.

hmmm...annak ellenére, hogy vágytam a régies dolgok, életvitel után rákellett ébrednem arra, hogy nem nekem való. S ezt az is tükrözi, hogy én már zsigerből teljesen más varrtam, alkottam, gondoltam ki, mint amilyeneket a felmenőink hímeztek a varrotasokra. 

Némi töprengés után rájöttem, hogy mindkét munka a maga módján szép, és hiába próbálunk magunkra erőltetni olyan dolgokat, eszméket amelyeket szépnek, jónak gondolunk. Idővel úgyis rájövünk arra, hogy valami nem stimmel.

Maradok álmodózónak, egy lépéssel a föld fölött, lebegőnek, hogy összességében tudjam szemlélni a dolgokat s nem pedig részleteiben.

Lényeges infó ;)

,,Ne rajzolj f@t a szavazólapra, mert estére megválasztják. ,, :))))

Limiten vagyunk

Negyedik éve, hogy itt élek, Asszonyvásárán. S az a helyzet, hogy tegnap meg ma összegeztem így mindent, s rájöttem arra, hogy semmilyen nemű pozitív tapasztalatom, élményem nincs ezzel a faluval kapcsolatban. Természetesen azt leszámítva, hogy szép a táj (persze szebb lenne minden ha nem lenne ennyi kosz és ha rendezve lenne mondjuk a patakmeder, meg hasonlók).

S mondthatnám azt is, hogy a kisebbség címszó alatt élő lakossági többség miatt vannak a negatív megtapasztalásaim, de nem. Velük szemben nincsenek elvárásaim. Ellenben a helyiekkel szemben igen, voltak, reménykedtem, hogy rosszul mérem fel a helyzetet, reménykedtem, de ugye van a közmondás hogy a remény meg hal....szóval a halacska meghalt.

Néhány szó ami bennem kavarog már egy jó ideje: ( persze nem általánosítok, nyilván vannak kivételek, mert mindíg vannak )

1. PRIMITíV

2. SZÁNALMAS

Eme két szóban minden benne van.

Visszatérve a halra...fejénél bűzlik a hal. Ohhhh és ez, itt, most mennyire de mennyire igaz.

Falunap Asszonyvásárán

Testvértelepülések vendégüllátása, zabalás, zabálás, piálás, zabálás, zabálás az adófizetők pénzén. 

vendégeknek (ez természetes ugye) + tanácsosoknak (mert ők miért ne maradnának ki a jóból) + segnyalóknak (de ők inkább csak güriznek, hogy a ,,nagyok,, jól érezhessék magukat, de ők ennek is örülnek, hiszen ott lehetnek a tűz közelében, szószerint, és dolgozhatnak, mert mekkora megtiszteltés már az)

Kosz, szemét, de úgy bokáig. 

Low budget fellépők, hogy kiszúrják a kisebbség, izé többség szemét, hogy aztán majd szépen következetesen újra megszavazzák azokat akik csupán pénzforgatásra és pénzlopásra használják a tisztségüket.

Testvértelepülések vendégüllátása, zabalás, zabálás, piálás, zabálás, zabálás az adófizetők pénzén. 

Mert ugye, az alpolgi szavaival élve: ,,Arra mégsem kérhetünk pénzt, hogy együnk meg igyunk.,, visszahívjuk a testvértelepülés vezetőségét, hogy egyenek és igyanak, azért, hogy aztán ők is visszahívjanak minket azért, hogy mi is ott együnk és igyunk. Azokat is magunkkal visszük ilyen helyekre akik bizonytaklankodnak a vezetőség mindenhatóságaban, hogy aztán ne legyen baj velük és kussoljanak, no meg a segnyalókat akiknek mindig csurran-cseppen valami.

A piálás rész az nagyon megy. 

Mikor idekerültem meglepetten tapasztaltam, hogy bizony a Servus az itt nem egy köszönési forma, hanem a mindennapi kenyér, abból a folyékonyabb fajtából. S megoldja a gondokat. Hosszútávon mindenképpen. Szétzúzza a családokat, csökkenti az életszínvonalat.

Piálni a vezetőség is piál, mert az itt a módi. Szabadidőben, munkaidőben, s olyankor is amikor a testvértelepülések vendégeit hívjuk meg piálni és zabálni. Sőt a piálás arra is mentség, hogy csak úgyni szájba basszuk tanácsostársunkat úgy, hogy annak kihasadjon a szája, repüljön az asztalon, le a földre, s mivel bevagyunk rugva folytathatjuk az ütlegelést egésszen addig ameddig a jelenlevő csendőrök le nem állítanak. Mert ugye ezt, a nem olyan rossz embert ez sem tántorította el, hogy több csendőr jelen van, mert őt többszázan szeretik, őt megválasztották, ő a lakosok adójából kapja a fizetését, ebből következően neki mindent szabad, ő a hatalom fölött áll, sőt, lehet, hogy ő maga a hatalom. (De véleményem szerint inkább 6 alom .....)

Az elbutított, irányítható, egy tányér étellel, vagy egy testvértelepülésre történő kirándulással megvehető pornép pedig természetesnek találja az alpolgármester eme viselkedését, hiszen ez  ,,nem rossz ember,,, s különben is be volt piálva és ilyen esetekben ez természetes. Meg különben is, az illető fél akit megütött a nem olyan rossz ember alpolgi, egy idegesítő betolakodó, akit zavar a koszos milliő, a nemtörődömség, az ha a falunap alkalmából illetéktelenek felmásznak a színpadra, az hogy a falunap megszervezése kimerül a piálásból és a zabálásból, szóváteszi a szervezetlenséget, jó szándékkal, hogy a helyiek jó szívvel, pozitiv élményekkel gazdagodva gondoljanak vissza a Mária napi búcsúval egyidőben megszervezett rendezvényre.

Az ilyesmi a tisztelt, megválasztott és jó embernek tartott alpolgármestert zavarja. Viszont az nem, hogy a mobil wcket nem helyezték ki a falunap alkalmából a kellő helyekre, hiába voltak azok kifizetve busásan az adófizetők pénzéből. Az sem, hogy a rendezvény helyszínein nem voltak kihelyezve szemetesek és kukák, így még azok is akiknek szándékában lett volna a föld helyett máshova eldobni a szemetet kénytelen volt a táskájaba tenni a mocskot. Sőt még az sem zavart senkit, hogy a zabálás és piálás helyszínéül szolgáló kultúrotthon terasza csupa kosz volt, a mosdó úgyszintén, sőt, még szemetest sem helyeztek el ott sem. Egyáltalán nem érezte midnezt kínosnak a vendégei előtt? Ha ő máshol vendégeskedik akkor ez a nemtörödőmség fogadja vajon?

Az sem zavarta volna a tisztelt alpolgármestert ha a meghirdetett videodiszkoú elmarad a helyi fiatalok nagy csalódására? Mondjuk arra jók a fiatalok, hogy az illetékesek helyett megjavítsák a lábteniszpályát azért, hogy aztán még a lábteniszbajnokság is elmaradjon, mivel a hangosítók a pálya szélére helyezték el a sátrukat, megakadályozva ezzel a lehetőséget a megméretetés kivitelezésére? 

Igaz arra is ennek a megütni való, idegesítő alaknak kellett felhivnia a figyelmet, hogyha már falunap van le kellene festeni a falu névtábláját. S annak ellenére, hogy a községnek vannak, az adófizetők pénzéből fizetett, ilyen jellegű dolgok elvégzésére alkalmazott munkásai (legalábbis papiron) mégis a helyi fiatalok kellett lefessék a névtáblát. 

S ezeknek a jószándékú, segítőkész fiataloknak a szemét megpróbálták kiszúrni azzal, hogy meghirdetik a videóúdiszkóut. Viszont azt az utolsóutáni pillanatban mégis lemondták (,,jól van az úgy ezeknek,,). Gondolom az erre a célre elkülönített összeg sorsa pedig zsebretevés helyett, az lett volna, hogy pl a játszóteret felújítják. (jó csak viccelek, mert nyilván ilyesmi nem áll szándékukban). Végül lett videódiszkóuuu, mert többen, az idegesítő, leütni való egyeddel együtt kikérték maguknak, hogy legyen.

Szóval így éltem meg én a falunapot...

Megláthattam, hogy ki milyen ember, és egyértemlművé vált számomra, hogy azok akik pártját fogják egy ittas, agresszív állatnak, azok semmiben sem különböznek attól.

Szóval, Bélát fizikailag bántalmazta az alpolgármester, mert irtiálónak találta, hogy olyasmire hívja fel a falunap alkalmából a vezetősség figyelmét amelyek természetesek kellettek volna legyenek, jószándékkal, egy közös cél érdekében.

Engem pedig mindazok csaptak arcon és lelken, jelképesen akik a pártját fogják egy ilyen primitiv, bunkónak, akik az ,,ESETT,, miatt rosszalóan néznek rám és nem köszönnek. Viselkedésük jóvoltából bensőm kicsi bugyrában ugyanarra a helyre kerültek mint hőnszeretett, nagyrabecsült és tisztelt, nem olyan rossz ember alpolgármesterük.

4!4!4! Boróka 4!4!4! Amikor nem a gyerekek mennek szülinapozni, hanem a szülinap megy a gyerekekhez.:)

  Amikor nem a gyerekek mennek szülinapozni, hanem a szülinap megy a gyerekekhez.:)

Boldogság

Van néhány dolog amitől egyszerűen falra tudnék mászni. Ilye a szandál-zokni kombó férfiaknál, nőknél pedig az amikor magassarkú, nyitott orrú cipőhöz harisnyát vesznek fel. Vagy pl ha nyáron a fiúk majóban császkálnak. Ha valaki szotyizik.Ha valaki úgy tesz mintha figyelne rám, de közben meg mégsem. Utálom amikor elhagyom valamelyik pár fülcsimet, s a másik felét sajnálom kidobni, mert kötődöm hozzá. (mindegyik fülcsimet szeretem, mindegyik emlékeztet valamire vagy valakire, ha elutazom valahova, mindig veszek egy fülcsit magamnak. Ma például miközben rendezgettem a fülcsieimet találtam egyet amelyik kb 12 éve meg van. Még a King Artból vettem miután megnyilt és nagyszám volt az, hogy van Váradon ilyen jellegű üzlet.)
 Rühellem amikor olyanok osztanak meg okos idézeteket visyonylag jó íroktól vagy költőktől akikről tudom, hogy amúgy nem vesznek könyvet a kezükbe. Meg azt is hogyha valaki önző, no azt a legjobban...
Egy beszélgetés alkalmával valaki megkérdezte tőlem, hogy én boldog vagyok e. S persze válaszoltam neki, hogy igen, méghozzá azért mert édesanya lehetek, s hogy úgy érzem a fáradalmak ellenére is a gyermekeim éltal válhatott teljessé az életem. De úgy később, tovább gondoltam a dolgot. S ráébredtem arra, hogy mennyire vagány az hogy lehetséges úgy boldogságot érezni, hogy közben nem saját magam valamilyen aprócska izémizé dolga jut az eszembe, hanem két csepp élőlény, akik engem választottak édesanyjuknak.

Nem tudatosul bennem az, hogy boldog vagyok, nem szándékosan törekedek a boldogságra hanem megélem. Mert az nem olyan hogy állandóan bizsergést érzek és azt, hogy : ,,Hú de mennyire boldog vagyok én most,, , HANEM a boldogság olyasmi ami ott van körülöttünk, mindig, állandóan csak nem figyelünk fel rá, nem tűnik fel. Mert miért is okozhatna örömet az, hogyha gyerekeim vannak, s rohanok, teljesítem (igyekszem teljesíteni) a kis kivánságaikat , nem hagynak reggelente sokáig aludni, vitatkoznak, nem fogadnak szót, s ezért kiakasztanak s a falra tudnék mászni. Alkalmazkodnom kell hozzájuk, nem mehetek el akkor, s oda ahova szeretnék, ahova annyiradeannyira vágynék, mert éppenséggel nincs kire rábízzam őket. Mert ha nincsenek szerintem jó kezekben, akkor nyugtalan vagyok, és stresszes és feszült. Mi ebben a jó?
Az, hogy vannak. A létezésük, a lélegzésük, a szeretetük. A többi csak a körítés, a többi csak olyasmi ami megpróbálja elterelni a figelmünket arról, hogy bizony mi boldogok vagyunk.
Irigykedve nézem a gyermekeimet, hiszen ők annyira, de annyora tudnak örülni már a jelenlétemnek is.
Feldühítenek aprócska dolgok, utálok bizonyos dolgokat, viszont átgondolva boldogsággal tőlt el az, hogy feltudják kelteni az érdeklődésemet kcsinyes, lényegtelen dolgok is, legyenek azok Pozitivak vagy negativak. Szerintem ez jó.

véletlenül

Nézegettem a leveleimet s erre véletlenül bukkantam rá, bár azt hittem, hogy ezeket a kis ,,irományaimat,, már régesrég kitöröltem. Olyan ritkán ülünk le, mi emberek elgondolkodni azon, hogy milyenek is vagyunk mi valójában. Folyton azért pedálozunk, hogy másoknak megfeleljünk, hogy mások gondoljanak jót rólunk, s mindeközben megfeledkezünk önmagunkról.
Tessék leülni, tessék némaságba burkolózni önmagaddal, tessék időt adni a lényednek hogy kitárulkozzon. S ne csak tessék- lássék módon, hanem úgy alaposan, igazán. :) 
Tessék Reni, neked is, megint, mindig.
Tessék, ilyennek láttam én magam kb egy évvel ezelőtt, s látom még most is, ezért is lényeges ez amit most ide bemásoltam.

,,Én másabb vagyok, én kicsit elszállt, én kicsit olyan hogy ma pl rátaláltam egy dalra s akkor értettem meg igazán egy régebben olvasott könyvet, s most jó ez az érzés. Szeretek ellenni, válaszokat találni kérdésekre, úgy a létezésről s az emberi természetről. szeretem az emberekt, szeretek velük beszélgetni , nyitott vagyok és őszinte , azonban mégis távolságtartó, mert félek hogy megbántanak. Közhely, de én élő példa vagyok arra akit mindig csak ugy cserben hagynak, én vagyok az aki akkor jó ha vkinek kell vmi,.... de  én akkor is ott vagyok ha mindezt tudom. ,,

Miért?

Van egy csomó minden ami kavarog bennem, amiről szeretnék ide írni. Hiszen szí

vesen olvasgatom vissza idővel a kis gondolataimat. Csak most alig van időm, s úgy félek, hogy elfelejtődnek ezek a kis eszmefuttatásaim. A ,,miértjeim,, , amelyek felvetődnek bennem mostanában.
Van egy olyan reklám amiben egy kisfiú folyton azt kérdezi, hogy: DE MIÉRT?
Magát a reklámot nem láttam, csakazértsem néztem meg, és csakazértsem fogom ide belinkelni. Viszont a sok reagálás alapján PONTOSAN tudom, hogy miről szól.
Arról. hogy a kérdezgetés, a ,,miértek,, feltevése mennyire idegesítő és mennyire hülyeség.
Bevallom valóban idegesítő, hiszen Nimród mostanában a második ,,miért,, korszakát éli. És nemcsak ilyen sima kérdéseket tesz fel amire könnyedén lehet válaszolni, hanem olyanokat amiktől a google valóban az elsőszámú barátommá válik.  (milyen jó is lenne ha múködne rendesen a telóm, hogy valóban könnyedén és gyorsan élni tudjak a teKnika adta lehetőségekkel)
Olyanokat kérdez pl, hogy:
- De a testhőmérséklettől el tud olvadni a műanyag? (ezt olyan vagányul kérdezte, hogy akarva akaratlanul megjegyeztem)
- És ha nem miért, vagy ha igen. akkor miért?
Meg ilyen hatalmas nagy számok szorzásának az eredményei érdeklik.
kérdez, kérdez és kérdez, vagányakat, okosokat, hatalmas nagy miérteket.
Idegesítő, hiszen túl sokat kérdez. Idegesítő, mert egy csomó mindenre nem tudok válaszolni. Idegesítő, mert olyan szívesen mondanám neki azt, hogy haggyálmán ezekkel a nagy miértekkel.

S amikor most, egy rakás mindenről szeretnék ide írni, és a kis agyamban összegzem is ezeket, hogy be jó is lenne mindezeket lejegyezni, észre veszem, hogy többnyire nem válaszok vetődnek fel bennem, hanem ,,miértek,,. Észre veszem azt, hogy hasznos és jó dolog kérdéseket felvetni. Észre veszem, hogy a felnőttek többsége nem tud kérdezni, s főleg nem tud jókat kérdezni. Megszokták, vagy megszokatták velük azt, hogy a kész válaszokat már megemésztve a szájukba vissza hányják, mert ami manapság folyik azt egyáltalán nem nevezném szájba rágásnak, mert nem az.
Örülök, hogy kérdez a fiam, örülök, hogy jókat kérdez, hogy nyitott, hogy érdeklődő.
Továbbá, ennek tükrében örülök, hogy vannak nekem is ,,miértjeim,,. S mégjobban örülnék hogyha majd ezeket a jelenben felvetődő ,,miérteket,, a jövőben visszaolvasva meg fogom tudni majd válaszolni.

Gabi?

Összetört a fény a diszkógömbök tükrében.
Stroboszkóp vakít. A fehérségben úgy érzem,
hogy minden olyan, hogy minden olyan súlytalan.
Pár feles kéne még, hogy azzal hozzam vissza magam.
Az összes szombaton itt ugyanaz a playlist pörög,
de már nem érdekel, mert nem a zene miatt jövök.
Szólhat hajnalig, vagy sose érjen inkább véget,
ha kitölti bennem ezt a rohadt ürességet.

Táncolok, és - lassítva mozog - mindenki más csak lassítva mozog.

Hol van az a nyár? Nem tudom milyen messze van.
És kicsit se fáj, de kiütném már végre magam.
A szemem olyan szép, olyan szép akár a Balaton -
ezt mondogatják, ha azt hiszik én is akarom.
Mindegy, leszarom, csak rendeljék az italokat - 
részegen futok rebbenő neonok alatt.
Itthon ébredek, az éjszakából annyi maradt,
hogy a diszkógömbök szerteszét törték a mosolyomat.

Táncolok, és - lassítva mozog - mindenki más csak lassítva mozog.

Az érzés, amikor több hónap után újra eszembe jut a blogos jelszavam, s eddig folyton egy csomó mindent irogattam volna ide, most meg csupán ez jutott eszembe.

Harmónia, SPRINGi mingi

No, Cobain megmondta a tutit.