A korházban nagyon rosszul éreztem magam, a fájdalmak is rosszak
voltak, de a kiszolgáltatottság és az, hogy másokra voltam utalva az volt a
legrosszabb. Ugyanis nem tudtam ellátni magam, de még a kis babámat sem, és
borzasztó volt. Nagyon sokat segitett nekem anyu és utána Béla is, főleg a
főzésben. De így kellett lennie, a lényeg hogy mind a ketten jól voltunk, és
összeszoktunk idővel. Mondjuk Nimróddal nem volt nehéz, első perctől kezdve
átaludta az éjjszakákat, és amikor a hasija fájt akkor is általában délután,
akkor kilátástalannak tűnt a dolog, de most így vissza gondolva mi nagyon
könnyen megúsztuk a dolgokat. Így utólag is köszönjük neked Nimród, hogy ilyen
kis ügyes kisfiú vagy . :D Beleszokni az anyaságba nem volt nehéz hiszen
készültem rá, és vártam, persze egyáltalán nem olyan mint amilyennek azt valaki
elképzeli sokkal de sokkal nehezebb, de megéri. Az első három hónap telt el a
legnehezebb s utána már amikor kezdett figyelgetni és lekötötte az hogy
énekelek neki, már csak úgy repültek a napok. A szülés utáni depi kb 2 hétig
tartott és abban merült ki, hogy mindenkivel kiabáltam, de ez érthető is,
hiszen még elég nagy fájdalmaim is voltak akkor a műtét miatt. Aztán amikor
Hodosra mentünk decemberbe, megint hasztalannak és tehetetlennek éreztem magam
hiszen a kicsitől semmire nem volt időm...szépen bele kellett jöjjek, hogy
hogyan is tudom a dolgomat elvégezni rendesen és így fél év elteltével
mondhatom, hogy belejöttem, még mindig nincs időm mindere 1oo százalékosan, de
azért haladok a dolgaimmal. Nem sokat mentünk ki sétálni, csak éppen amikor
kellett, hiszen nagyon hideg telünk volt és nem akartam hogy megfázzon Nimród,
no meg sajnáltam annyi ruhába bebugyolálni, nekünk is kényelmetlen lenne, hát
akkor még neki...Aztán így a tavasz beköszöntével minden és mindenki kivirult,
még én is, jót tett a levegő, a séta, az hogy már ül az én nagy fiam, és hogy
már megy a járókával, érti amit mondok és olyan nagyokat tud nevetni mint senki
más.Erőt ad a mindennapokhoz, és ez jó nekem.
