Kellemesen csalódtam a kórházi alkalmazottakban. Alapból úgy mentem be a kórházba, hogy elvből nem fogok a zsebükbe "hála pénzt" tenni. (Persze mivel rájuk van utalva az ember, plusz a gyerekemről volt szó lehet legvégső esetben változtattam volna ezen, azonban erre szerencsére nem került sor.)
Mindenki kedves volt, segítőkész és figyelmes velünk. Ha meg nem így lett volna, akkor az volt a tervem, hogy konkrétan a szemükbe nézve kérdezek rá, hogy mennyi pénzt adják azért, hogy kedvesek legyenek velünk.
Egyszer az egyik ilyen takarítónő szerűség elég mogorva volt. No, itt az alkalom végre kiderül, hogyan is reagálnak ha felteszem a már előre eltervezett kérdést. Kerestem valami ürügyet és kimentem a folyosóra megkeresni a nőcit. Rövid idő után pont szembe jött velem, átöltözve, kabátban, táskával s gyors léptekkel haladt az ajtó felé. Ahh már értem, nem bunkó volt, csak simán kimerült és fáradt, várta, hogy az ejszakázás után húzhasson `csába.
Plusz voltak még érdekes dolgok is. Olyan igazi Romaniára jellemzőek.

Ezt pl Boró fotózta, a telefonomban találtam a képek között és igazán megmosolyogtatott. :) Ugye a lábrahuzós kis ízek használata itt a lényeg. Többnyire a nővérek rászolnak a látogatókra, hogy húzzák fel. A fenti esetben a szobatarsunk látogatoját nem vették észre, s ha a kis kék ízét nem is, de engem sikerült felhúzzanak ezzel a hanyagsággal. 

Ráadásul egy csomóan akik használták ezeket a kék ízeket a liftben vették le  és ott hagyták őket ...az egyik nap volt vagy kb 15 db ilyen a liftben. Hát na...tipikus sajnos.

A másik kimondottan jópofa és annyira de annyira az orszagunkra jellemző dolog a szobánkban található tv volt. Ugyanis tv az volt, viszont az antenna az hiányzott vagyis az a kábel. S mikor rákérdeztem elmesélték, hogy a folyosó másik feléből kezdték el a szerelők bekötni a televiziókat és mire a mi szobánkhoz érték biztos elfogyott a kábelük, aztán meg pont jött a karácsony és úgy ennyibe maradt a dolog, elfelejtődött. De én nyugodjak meg, mert a többi szobában mindenhol működik a tv, csak itt nem. 

Okeeee :))

Mostmár csupán azt árulja el nekem valaki, hogy mi lehet bánatnak kell a bejárat mellé oda le a sárba rakni egy játszóteret? Nem elég szerencsétlen beteg, napokra bezártságra utalt gyermekeknek, hogy egész áldott nap bamulhatják az ablakból a csodálatos gyermek várost, ami számukra majdnem a földi paradicsom, még oda teszik az orruk elé ezt a néhány hintát is.

- Meglehet, hogy itt vagyok egy valószinűleges poctanyálda raklap lerakat mellett a bokáig erő sárban, de te bámulj csak, sóvarogj. Úgysem próbalhatsz ki soha, soha. Mert anyadék úgysem hagyják, hogy kiprobálj, hisz ahogyan kiléptek a kórház ajtaján siettek majd haza. Én úgyis csak azer vagyok itt, hogy te rosszabbul érezd magad, s az pedig jobban, aki a kapott támogatás háromnegyedét lenyúlta ezért a 'projektért'.

Voltunk Borókával kórházban...majdnem egy hetet. Rossz volt úgy az egész, főleg a betegség miatt, de legfőképpen azért, mert ott valahogy olyan nagyon kiszolgáltatottnak érzi magát az ember és tehetetlennek.
Szerencsére megfigyeltem magam, hogy stresszhelyzetekben viszonylag jól és higgattan reagálok, általában akkor ha a kicsikről van szó. Ezt mondjuk tudatosan próbáltam elsajátítani, hogy egy elesés vagy különböző apróbb balesetek során ne hozzam a frászt a gyerekeimre a túl aggódásommal. Az én esetemben ez nagyon fontos volt, hiszen többnyire hamar megijedek, összerezzenek , feljajdulok autóban vagy épp egy film hangosabb jelenetén.
Szóval stresszes helyzetekben higgadt maradok, sikerül ésszerűen és gyorsan döntenem, azonban amikor már minden nyugisra fordul akkor érzem úgy, hogy nem találom a helyem, kapkodok, türelmetlenkedem , stb, stb.
Ez most sem történt másként. A kórházban megprobtam a legtöbbet kihozni a lányommal kettecskén eltöltött időből. S ilyen sajnos nagyon ritkán van. Már csak abból kifolyólag is, hogy második gyermek. Tehát ez az egy hét igazi quality time volt számunkra. Ott volt ez a kicsi lány már vagy 3 napja a kórházban, betegen meg minden és azt mondta egyik este, hogy ő még soha nem érezte magát ennyire boldognak. :) S onnantól kezdve erőt éreztem magamban ehez az egészhez.

                                                    

Szavakba nem lehet önteni, hogy mennyire kis bátran és ügyesen viselkedett, tudta azt, hogy ott kell lennie, s hogy gyógyulása érdekében történik minden. Ő, aki még azelőtt soha nem volt kórházba.

Hálás vagyok érte, hogy az anyukája lehetek. Hálás vagyok azért, hogy miattuk váltam olyanná amilyen most vagyok. Hálás vagyok azért, hogy megtanulhattam tőlük azt, hogy még a legrosszabb és legnehezebb helyzetekben is lehet okot találni arra, hogy boldognak érezzük magunkat. S hogyha van bármilyen aprócska boldogság forrás az életünkben, akkor máris könnyebben boldogulunk a nehézségekkel szemben.

ramaty

Az érzés amikor amúgy is ramaty hetem van, és leszívja az erőmet a sok hülyeség amit magamra vállaltam de nem úgy sült el ahogyan terveztem, pedig én csak jót akartam mindenkinek...
S akkor ilyen állapotomban kell szembesüljek azzal, hogy valahogy kilépődtem az instagramról és akárhogyan próbálkozok sehogy sem sikerül belépnem, mert halványlilagőzöm sincs arról, hogy mi lehet a jelszavam ott. Pfff.
S akkor pont a napokban véletlenül laptopról csinálódott egy instás profilom, mert onnan is beakartam lépni de a facebookos belépésemmel ez lett belőle.
Tehát van új instám.
Elkezdem újból követgetni az ismerőseimet erre ezt látom:

1. Na, nem baj. Sőt milyen klassz. Elkezdem követni magam és akkor az oda lementett képeimet megmentem legalább. 
2. Bánaaaaaat, ekkor jut eszembe, hogy hiába kezdem el követni magam ha nem tudom jováhagyni a régi profilomon azt, hogy az újjal követhessem saját
3.  magamat. 
4. Most meg ezt telóról írom és valamit átakartam állítani, ami sikerült is, de közben meg valamiért elkezdte megszámozni a sorokat. :))
5. De nem zavar már ez sem, meg semmi sem.
6. Felülemelkedem, elfogadom. Ez van.
7. 
   
8. Meg különben is...kaptam ma Klaritól egy kalssz kis mandalás ruhát, pont olyat mint amilyen neki van kékben, és milyen jó ez.  Kollegák vagyunk, és van csak színben nem megegyező, de máskülönbenteljesen egyforma ruhánk. <3
9. 
   
10.                              

ilyen olyan dolgocskák

Ha utazom és éppen nem olvasok közben, akkor jól esik csak úgy bámulni ki az ablakon és merengeni. Olyankor mindig eltűnődök ilyen, olyan dolgocskákon. S legtöbbször amikor tűnődök különböző kis bennem felmerülő dolgokat boncolgatok. Ma sem volt másként. Utazásom közben, meredten bámultam a tájat, a nagy latyakos, sáros, esőtől áztatott, lepukkant érmelléki tájat. Néztem a házakat, a házakban élő családok életére gondoltam...aztán persze a magaméra. Arra pl, hogy mindig mennyi hatás ér és akkor ezek miatt én folyamatosan változok. De közben olyan nagyon mégsem, mert az alap természetem ugye ugyanaz marad. Tehát lehet, hogy nem én magam változom az engem ért ingereknek köszönhetően, hanem a dolgokról alkotott véleményem lesz más. Ezt boncolgatva rájöttem több dologra is. 

Elsőként arra, hogy én ugye nem szeretem a vágott virágokat. Kapni sem, meg adni sem. Mert értelmetlennek látom levágni őket, csupán azért, hogy aztán megszáradjanak néhány napon belül. Persze szépek meg minden, de na. Ebből következik, hogy nem vallom magamról azt, hogy én most húdemekkora virágmániás lennék. Sőt, azzal voltam, hogy én nem is nagyon szeretem a virágokat. De most mikor az oviban Borókáéknak március 8 alkalmából képeket készítettek és lehetett sablonokat választani háttérnek (ezeket meg különösen utálom, de ha már megy a fotós, a többit fotózzák ne legyen már rossz érzése a gyereknek, hogy kimarad a jóból alapon vettem igénybe eme nem túl igényes szolgáltatást). Mivel gondolom tavasz meg hasonlók egy csomó virágos sablon volt. Rögtön megakadt a szemem a levenduláson, hiszen azt a virágot nagyon szeretem, mert kis strapabíró, időtálló, plusz nagyon sok mindenre felhasználható, ráadásul inkább gyógynövény szerűség mint virág.

Ok, lesz levendulás hátteres kép.

Nézem tüzetesebben a többi lehetőséget. Ahhh van hóvirágos, hát az olyan Renisch...meg az volt a jelem az oviban, kis takaros, egyszerű, plusz szívós, olyan aki utat tör a többi virág számára. A hóvirág nem lacafacázik, az apám kibújik a föld alól még a minuszokban is. Ráadásul köztudott, hogy a tavasz hírnöke így mindenkit olyan jó érzéssel tölt el ez, ha meglát a tavasz küszöbén egy hóvirágot. OK, lesz hóvirágos hátteres kép.

Nézem tüzetesebben a többi lehetőséget. Mi közzül választhatnék még, hiszen a levenduláson lesz a két gyerek együtt, a hóvirágoson Nimród magába, s kellene még valami amelyen Boró egyedül szerepel.

ahhhh....csupa virágos hátterek, hát semmi kreativitás nem szorult ezekbe....

ohhhh, csak most látom, hogy a legutolsó mintán tulipánok vannak. Azok meg olyan szépek...és annyira elbűvölnek mindig, hogy csak na. No meg valamiért a nőiességre emlékeztet, és vááá, de jü, hogy van tulipános, úgyis piros felsőben lesz Boróka a képeken.

OK, lesz tulipános hátteres kép.

Azt a mindenit, meg a kutyafáját még máma. Egy csomó virág van amit szeretek. Még ott a bazsarózsa és a havasi gyopár is (persze az utóbbi az titkon, hiszen az védett). Vajon miért könyveltem el magamban azt, hogy én nem szeretem a virágokat?

Pont úgy mint a sállal gyűjtésével kapcsolatban. Azóta amióta össze számoltam azt, hogy hány sálam van rájöttem, hogy én végül is gyűjtöm a fülcsiket és a táskákat is. :) De közben meg utálom magát azt ha valaki valamit nagyon gyűjt.

Ilyesmiken gondolkodtam a buszon ma reggel. Miért általánosítunk? De nem csak magunkkal hanem úgy mindennel kapcsolatban. Miért kell mindent összességében nézni? Nem jobb lenne boncolgatni egy kicsit a dolgokat, s akkor jobban tisztában lennénk a miértekkel. Meg azzal, hogy egy bizonyos dolgot miért állítunk?

Szóval, szeretem a virágokat, csak a vágott virágokat nem, s elismerem, hogy a gyűjtés nem feltétlenül rossz, mert nem összetévesztendő a fölösleges halmozással. 

hihihi...pont az i-re. Épp amikor befejeztem a kis irományomat és kezdtem el lefotózni a fotókat, haza érkezett az én nagy fiam és hozott nekem egy szál, szépen becsomagolt vágott virágot, amit a saját zsebpénzéből vásárolt. 

S rájöttem, hogy alkalom adtán szeretem a vágott virágokat, főleg azt a szándékot amivel a vágott virágot adják. 

Előzmény:
A gyerekeim épp Oroszlánkirályt néznek , valami újabb fajta több részeset, de a szereplők néhány hiéna és egy kis kék állaton kívül szinte ugyanazok.

Párbeszéd:
Nimród: Nézd anya, ezt úgy hívják, hogy Punga.
Én: :)) Nem hinném. Szerintem inkább Pumba.
Nimród:  Nem, nem. Mert ebben nem Pumba van, hanem Punga.
Boróka: Akkor  Zacskó.