Az érzés amikor elmegyek a dadusunk biciklijével gyorsan a boltba venni ezt, azt. Amint a kasszához érek szembesülnöm kell azzal hogy elkezdett szakadni az eső, de rettentesen. Panaszolom is a pénztáros nőnek, hogy milyen klassz hogy mindig akkor cipelek magammal ernyőt mikor nem kellene most meg pont nincs nálam.
Fizetek, pakolok, azonban az eső rendületlenül zuhog. Látható lehetett az arcomon a kétségbeesés, hiszen utánam szólt a pénztárosnő, hogy ha gondolom és elfogadom szívesen tud adni egy ernyőt, mert nála most pont van kettő.
Jaj igen, persze, elfogadom sőt eszméletlenül jól esik, hogy csak így magától felajánlotta és a szíven viseli a helyzetem, egy számára teljesen idegen ember helyzete.
Igen ám, renben van hogy lett esernyőm, viszont ott a bringa, ha tartom az ernyőt nem tudom tolni a bicajt, plusz ott van a táskám is. Ahhh Reni, Reni, ez a te formád...
Reményteljesen állok , a bolt bejáratánál, várva hogy enyhüljön az esőzés amikor kb 10 percet követően arra járt pont az egyik óvodásom nagymamája, rögtön felmérte a helyzetemet, majd felajánlotta, hogy segít eljutni az oviig. :)
Odakint még mindig zuhog az eső viszont a szívemben kisütött a Nap látva és megtapasztalva azt, hogy meglehet ritkán de még mindig lehet figyelmes és segítőkész emberekre bukkani.
