vásá(r)ra

    Az Éren innen, a Berettyón túl volt egy mesebeli hely Boldogasszony ölén, melynek szoknyájának rojtjai aprócska erdők fáinak lombjaival voltak beszegve, buggyos ingujjai pedig szőlőtőkéktől rojtosultak. Ezen a tájon még a madarak csicsergése is másképpen hangzott, a nyári meleg sem volt annyira elviselhetetlen mint máshol, hála a fák árnyékot adó karjainak. S a hideg sem süvített telente az ott lakók bőre alá annyira vészesen mint manapság, hisz a falu bejáratánál lévő orgonabokorok oltalmat nyújtó alagútrendszerként védték az ide-oda gyalogosan igyekvőket.

   Érdekes ez a táj, érdekes és izgalmas. Kiváncsian kacsintgat körbe ez a boldog asszony az őt körülvevő dimbeken és dombokon. Bár sok nehézséggel küzdenek meg nap mint nap a környéken élő, általában szőlőtermesztéssel és halászattal foglalkozó emberek, azonban minden egyes homlukon legördülő verejték cseppen majd az utódaik fognak luxus jachtokon lubickolni. Értékelve és kiélvezve felmenőik munkájának a  gyümölcsét. 

    Ennek a boldog asszonynak valódi boldogságának forrását ez adta, a szemei előtt kivetődő jövőkép. Az általa annyira imádott település, az ott élők szorgalmából, egymás és a természet iránti tiszteletéből és szeretetéből fakadóan akár ez a kis tenyérnyi terület a világ közepe is lehetne. Szíve mélyén érezte, hogy az itt élők minden földi jót melyet a Teremtő erre a környékre elhintett, megbecsülnek majd. Gondozzák majd a falu bejáratául szolgáló területet, hogy az erre bóklászó idegenek számára valóságos boros pincék csalogató Kánaánjának hasson. Véletlenül sem hagyják majd, hogy felvesse majd a gaz és burján, hogy a mindenféle színű, furcsa hangokat kiadó, maguk után bűzölgő füstött hagyó, érdekes  kinézetű fém masinák utasai, a falu bejératát meglátván megálljanak és elvégezzék kisebb nagyobb dolgaikat, azt jelezve az itt élők felé, hogy ha ti is akkor én is lexarom ezt a területet.

Boldog asszony még a legrosszabb rémálmában sem gondolta volna, hogy előfordulhat olyan bárhol a világban, hogy borospincék rengetege álljon össze erdőként, úgy hogy eme pince-erdő körül még csak véletlenül se lehessen szőlőtőkét fellelni. Sem benne, sem pedig kortársaiban fel sem merült annak egy parányi szikrája sem, hogy a domboldalak elsivatagosodott puszta tájának emlék-vetülete sugallja majd ezen pincék, és ezen dombok hajdani funkcióit.

    Hiszen ez egy csodálatos falu, hiszen ez egy csodálatos hely, ami folyamatosan csak épül majd és fejlődik. Itt nem válnak majd a föld színével eggyé a megépült épületek, itt nem elhordják a lakosok a téglákat hanem oda viszik. Mert szépíteni akarnak, mert építeni akarnak s ezáltal együtt, egységesen épülni is. Itt a falun keresztül csordogáló éltető patak folyik, mely a tisztaságot, folytonos mozgást jelképezi. Nem pedig holmi szeméttől és mindenféle bűzös levektől imbolygó förtelem.

Ezért is boldog ez az asszony, mert bízik a vele egy településen élőkben, tudja, hogy olyan becsületes és gerinces embertársai vannak akik tisztelik múltjukat, megőrzik és ápolják hagyományaikat, s holmi pillanatnyi dicsőségért és múló vagyonért nem viszik vásárra sem sajátjuk, sem pedig településük bőrét. 

Mert ha kérnem kell...

 Frida Kahlo azt mondta a férjének: ′′Nem arra kérlek, hogy csókolj meg, és ne is kérj bocsánatot tőlem, amikor azt gondolom, hogy tévedsz. Nem is fogom kérni, hogy ölelj meg, amikor a legnagyobb szükségem van rá. Nem kérem, hogy mondjátok, milyen szép vagyok, még ha hazugság is, és ne is írjatok nekem semmi szépet. Nem is kérlek, hogy hívj fel, hogy elmondd, hogy telt a napod, és azt sem, hogy hiányzol. Nem fogom kérni, hogy köszönj meg mindent, amit érted teszek, és ne is törődj velem, amikor a lelkem padlón van, és persze nem fogom kérni, hogy támogass a döntéseimben. Nem is foglak megkérni, hogy hallgass meg, amikor ezer történetem van, amit elmesélhetek neked. Nem kérlek semmire, még csak ne is légy mellettem örökké. 

Mert ha kérnem kell, többé nem akarom."

változásOK

Bizsergés a zsigereimben, valaminek az érzete, sokáig tart, nagyon sokáig. Már már türelmetlenséggel tölt el az egész. Mindig ez van. Hihetetlen. Nem tudom másoknak ez milyen. Nem tudom mások is vannak e így. Amikor tudom és hülyeség is ez a szó hiszen honnan tudnám. Mi az, hogy tudni. Pfff...akkor érzem? Nem ez sem a megfelelő kifejezés rá. Hiszen tudni az elménkkel tudunk, érezni meg a szívünkkel. Velem meg pont ez a baj hogy nincs meg bennem a balance e kettő között. Velem mindig ez a baj, hogy vívódom. Az eszem és a szívem sugallatai között.

Szóval valami van, valami érzés. Már rég óta. Nem csupán napok, nem csupán hetek, hónapok, hanem évek óta. Nem találom a helyem. Valami motoszkál bennem. Közben amúgy vátoznak dolgok, ahhh a dolgok azok mindig változnak. A lakhelyem, munkahelyem (pedig ezek helyek, állandóak kellene legyenek, de nálam nem azok, soha sem), emberek az életemben minden mindíg változik. Lehet én  irányítom, lehet én akarom... a bizsergés miatt. Mert szeretném hogy elmúljon. Mert megszeretném oldani.

Szóval ez tart, ez van. Ezzel kellene élnem, el kellene fogadnom. Mert mások ezt sugalják...mindig mások, a mindig más mások...de ez a sugallatt a másoktól ez valahogy állandó. Nem mondják, ugyanis én sem hozom szóba nekik ezt az egésszet...csak úgy látom a reakcióimra, szavaimra adott tekintetükből. A nézésükből, mert néznek, de nem látnak...még engem sem, meg magukat sem. Mégis számításba veszem őket, pedig én látom rajtuk amit ők magukon nem.

Mégis...mégis olyan izé ez. Pedig már rájöttem mi a gond. Kicsit én...persze hogy én. Már mióta megvagyok én vagyok a baj, már mióta megvagyok van másoknak velem baja. Nem konkrét de van. Éreztetik, látom rajtuk. Tehát én vagyok a saját bajom. Mert már tudom a bizsergés okát, olvastam is az asztroizés szövegekben, hogy ez az az időszak mikor rájöhetünk erre. Én meg puff csak úgy, rá is jöttem. Mert ugye végig bennem volt csak nem tudtam önmagamnak megfogalmazni.

Le kell zárnom dolgokat ahhoz, hogy ÉN fejlődjek. Ezt már értem. Érzem és tudom is. Csak hogy sok dolog van. Van amit könnyebb és nem akarnék lezárni, van amit meg nehezebb de azt meg nagyon leakarnám. Milyen már ez...meg az még annyira milyenebb, hogy felvetődik mind e közben bennem az, hogy beszélhetek e ÉN-ről? Az olyan önzőségnek hathat így, hogy vannak gyerekeim...de ha nincs ÉN, vagyis ha nem jó ha van, akkor meg miért volt a bizsergés? Meg az, hogy rájöttem az okára, meg arra hogy mit tehetek?

Tudom, érzem, értem. 

Megértem megérteni.

Ér e ezt érezni?

Tudhatom e megtudni?

ajándék

Pontosan 12 napig tartogatta és várta izgatottan, hogy elérkezzen a nap amikor ideadhatja.
Annyira türelmetlen volt és annyiszor majdnem elgyengült és nem bírta már...
Tudta, hogy kimondhatatlanul boldoggá fog tenni azzal, hogy készített nekem ajándékot. Csillogó kicsi szemei elárulták, hogy tudja: Ő a lényeg, az hogy lett nekem, hogy az enyém. Az hogy Ő az én kicsi lányom lehet, hogy MI lehetünk egymásnak.
Nem kellenek nagy ajándékok, nagy tettek, nagy szavak a szeretethez. Csak szeretni kell. Szavak nélkül akár, csak úgy, őszintén, szívből.
Szeretetet adni és megtanulni befogadni ez az élet ajándéka.

hit

Kezd besötétedni.
A kicsik az előbukkanó csillagokat fürkészik az égen.

Boróka: Nézzétek az ott egy hulló csillag! Nimród: Nem. Az csak egy repülő.
Boróka: De, igen! Az ott egy hullócsillag. Nimród: Nem, nem az.
Boróka: De igen, az, mert én hiszek benne.

Tavaszom

Most leülök magammal, és kikérdezgetem szépen, merre járt, mi történt vele, bekötözgetem a sebeket, gyógyítani nem tudom egyiket se, de kitenni Isten gyógyító sugárzásának igen. Hagyom az emlékeket, a gondolatokat, hogy csapdossanak és hullámozzanak, csak akkor ütök szét a gondolatok közt, ha már nagyon régen járnak ugyanabban a körben, vagy ha valamit mindenáron be akarok bizonyítani magamnak, pedig tudom, hogy ez meddő retorika, vagy ha indulatokat hergelgetek, mint korcs kutyákat. Ezek is jó, ha kijönnek a napvilágra, de le kell metszeni mindet, mint a fügeágakat, melyek földön csúsznak-másznak, nem lehet hozzáférni tőlük a gyümölcshöz. Elég kopár az ember kora tavasszal, hihetetlen, hogy milyen erő van a természetben, hogy a csupasz ágakon kéttenyérnyi, durva szövésű levelek nőnek majd, apró gumók, melyek megtelnek lassan ízzel, édességgel. Metszés, sebek kezelése, fürdés a fényben.
Lackfi János

Progi április 11-re

Ma rendet raktam Nimród íróasztalában. 

Van egy régi határidőnapló amibe szokott játékból irogatni. Pakolok, pakolok, s kiváncsiságból belkukkintottam a füzetbe...néhány különböző, többnyire programokra vagy jelesebb napokra feljegyzés mellett ezt találtam. :D