Tavaszom

Most leülök magammal, és kikérdezgetem szépen, merre járt, mi történt vele, bekötözgetem a sebeket, gyógyítani nem tudom egyiket se, de kitenni Isten gyógyító sugárzásának igen. Hagyom az emlékeket, a gondolatokat, hogy csapdossanak és hullámozzanak, csak akkor ütök szét a gondolatok közt, ha már nagyon régen járnak ugyanabban a körben, vagy ha valamit mindenáron be akarok bizonyítani magamnak, pedig tudom, hogy ez meddő retorika, vagy ha indulatokat hergelgetek, mint korcs kutyákat. Ezek is jó, ha kijönnek a napvilágra, de le kell metszeni mindet, mint a fügeágakat, melyek földön csúsznak-másznak, nem lehet hozzáférni tőlük a gyümölcshöz. Elég kopár az ember kora tavasszal, hihetetlen, hogy milyen erő van a természetben, hogy a csupasz ágakon kéttenyérnyi, durva szövésű levelek nőnek majd, apró gumók, melyek megtelnek lassan ízzel, édességgel. Metszés, sebek kezelése, fürdés a fényben.
Lackfi János