vásá(r)ra

    Az Éren innen, a Berettyón túl volt egy mesebeli hely Boldogasszony ölén, melynek szoknyájának rojtjai aprócska erdők fáinak lombjaival voltak beszegve, buggyos ingujjai pedig szőlőtőkéktől rojtosultak. Ezen a tájon még a madarak csicsergése is másképpen hangzott, a nyári meleg sem volt annyira elviselhetetlen mint máshol, hála a fák árnyékot adó karjainak. S a hideg sem süvített telente az ott lakók bőre alá annyira vészesen mint manapság, hisz a falu bejáratánál lévő orgonabokorok oltalmat nyújtó alagútrendszerként védték az ide-oda gyalogosan igyekvőket.

   Érdekes ez a táj, érdekes és izgalmas. Kiváncsian kacsintgat körbe ez a boldog asszony az őt körülvevő dimbeken és dombokon. Bár sok nehézséggel küzdenek meg nap mint nap a környéken élő, általában szőlőtermesztéssel és halászattal foglalkozó emberek, azonban minden egyes homlukon legördülő verejték cseppen majd az utódaik fognak luxus jachtokon lubickolni. Értékelve és kiélvezve felmenőik munkájának a  gyümölcsét. 

    Ennek a boldog asszonynak valódi boldogságának forrását ez adta, a szemei előtt kivetődő jövőkép. Az általa annyira imádott település, az ott élők szorgalmából, egymás és a természet iránti tiszteletéből és szeretetéből fakadóan akár ez a kis tenyérnyi terület a világ közepe is lehetne. Szíve mélyén érezte, hogy az itt élők minden földi jót melyet a Teremtő erre a környékre elhintett, megbecsülnek majd. Gondozzák majd a falu bejáratául szolgáló területet, hogy az erre bóklászó idegenek számára valóságos boros pincék csalogató Kánaánjának hasson. Véletlenül sem hagyják majd, hogy felvesse majd a gaz és burján, hogy a mindenféle színű, furcsa hangokat kiadó, maguk után bűzölgő füstött hagyó, érdekes  kinézetű fém masinák utasai, a falu bejératát meglátván megálljanak és elvégezzék kisebb nagyobb dolgaikat, azt jelezve az itt élők felé, hogy ha ti is akkor én is lexarom ezt a területet.

Boldog asszony még a legrosszabb rémálmában sem gondolta volna, hogy előfordulhat olyan bárhol a világban, hogy borospincék rengetege álljon össze erdőként, úgy hogy eme pince-erdő körül még csak véletlenül se lehessen szőlőtőkét fellelni. Sem benne, sem pedig kortársaiban fel sem merült annak egy parányi szikrája sem, hogy a domboldalak elsivatagosodott puszta tájának emlék-vetülete sugallja majd ezen pincék, és ezen dombok hajdani funkcióit.

    Hiszen ez egy csodálatos falu, hiszen ez egy csodálatos hely, ami folyamatosan csak épül majd és fejlődik. Itt nem válnak majd a föld színével eggyé a megépült épületek, itt nem elhordják a lakosok a téglákat hanem oda viszik. Mert szépíteni akarnak, mert építeni akarnak s ezáltal együtt, egységesen épülni is. Itt a falun keresztül csordogáló éltető patak folyik, mely a tisztaságot, folytonos mozgást jelképezi. Nem pedig holmi szeméttől és mindenféle bűzös levektől imbolygó förtelem.

Ezért is boldog ez az asszony, mert bízik a vele egy településen élőkben, tudja, hogy olyan becsületes és gerinces embertársai vannak akik tisztelik múltjukat, megőrzik és ápolják hagyományaikat, s holmi pillanatnyi dicsőségért és múló vagyonért nem viszik vásárra sem sajátjuk, sem pedig településük bőrét.