búcsú

 Oldódó képed

kicsordul szememből és
arcomra szárad

(Fodor Ákos)

körforgás

 Annyira csodálatos a természet körforgása, és ezt tökéletesen tükrözi az emberi élet is. Porból lettünk, porrá leszünk...

Az ősszel lehulló falevelek rothadása, mely avartakarót képezve a föld számára, menedéket és valamiféle meleget adva annak, előbb utóbb szétmálik, és megszűnik létezni. Halálában mégis táplálja a talajt,  előkészítve a terepet a tavasszal sarjadó új élet számára. Hasonlóan az emberi testhez... de hasonlóan e az emberi szívhez is?

Az érzelmeink is elsorvadhatnak, a vágyaink is  szétmálodhatnak porrá, úgy mint egy erdei séta során a talpunk alatt recsegő, földre lehullott falevelek. Ilyenkor pihen meg a szív, és  megroppanva hull darabokra... Kényszeredett téli álom ez, keserű és sötét. S nem tudni, hogy a nap sugarai hatással lesznek e rá, és azt sem, hogy felmelegíhetik e még azt, oly forrón, és oly melegséggel, hogy a meglévő sebek összeforhassanak.

A körülöttünk lévő körforgás leképezhető e az érzéseinkre is? Van e értelme várni a meleget, a fényt, vagy érdemesebb inkább tudomásul venni, és beletörődni abba, hogy nem mindenkinek adatik meg, hogy megtapasztalja a szikrázóan forró, gyümölcsöző nyarat.

https://youtu.be/dzkCUBMzpOc?si=Kn-UDwyvo1CkXnQN

Biztonságossá válni önmagam számára.

határozottan

Mindennek van határa. 

Vannak látható és láthatatlan határok. Sőt vannak olyan határok, amelyek például egy térképen láthatóak de szabad szemmel nem. Mindent meghatároz valami, és nem csak mindent, hanem mindenkit. 

Melyek azok a határok, amelyeket magunknak szabunk? Melyek az én határaim másokkal, és önmagammal szemben?

Eljutottam arra a pontra, hogy szükségét érzem annak, hogy legyenek határaim. Félek különböző dolgok után vágyakozni, mert többnyire nem teljesednek be, tehát az álmaimat, azt hogy mire vágyok nehezen tudom behatárolni. Azonban egyre inkább körvonalazódik bennem mostanában, hogy mi az amire nem vágyok. 

Sokszor ráhagytam másokra dolgokat, a konfliktusok elkerülése végett, a békesség kedvéért...de mégsem okozott megnyugvást, inkább valami belső feszültséget teremtett bennem, mely az idő múlásával egyre csak nőtt. 

Nehezebb számomra nemet mondani, mint igent. Mostanra már világossá vált. Kényelmesebb volt belenyugodnom dolgokba, mint a véleményemet felvállva kiállnom magamért, sokszor olyankor is ha ezzel én kerültem megalázott helyzetbe.

Bár a Román- Magyar határ fizikális mivoltában idéntől már megszünt, de nekem mégis szükségem van határokra. Félállítottam őket,  és szigorúan ragaszkodni is fogok hozzájuk.  Eldöntöttem. Hiszen valamilyen szinten a határaink határoznak meg minket.