Néha úgy őrzem, hogy jöhet ellenem a világ én erős vagyok és felkészült erre a szerepre, néha meg teljesen elbizonytalanodom...mindenesetre érdekes érzes és csodálatos, mindenkinek ajánlom a kismamaságot és azt, hogy bele gondoljanak abba, hogy mi is az élet értelme...talán az, hogy vagyont gyűjtsünk, javakat halmozzunk fel?Minek?Dicsekedni?Menőzni?Lehet, hogy trendibb sportkocsival száguldozni egy 21 éves nőnek mint babakocsival...de a babakocsi tologatásnak és a gyerek nevelésnek legalább van értelme...a kiteljesedés...az, hogy értelmet nyerjen az életünk, hogy legyen miért felkeljünk reggelente:) Őszintén szólva várom már azt, hogy bearanyozza a napomat a mi kis csöpségönk, biztosan fárasztó lesz, biztosan kimerítő, biztosan új és szokatlan de várom.
A sok rossz dolog ellenére ami történt várom már, hogy jó irányba terelődjön a mi kis életünk, bevallom nehéz megint mident előlről kezdeni, tervezgetni, alakítgatni, újból köktözni és belakni és otthonossá tenni egy szokatlan és idegen teret, nehéz...és ha nem lenne úton a babánk akkor nem is tudom, hogy hogyan viselném el a történteket...Mindenesetre igazságtalan az élet, mindíg azok járnak pórul akiknek semmi köze nincs semmihez, csak próbálja a saját kis életét egyenesbehozni s amikor már úgy tűnik, hogy minden rendben megy s a tervek szerint halad, akkor történik vmi (jelen esetben egy olyan dolog amiről az ember álmodni sem mer, hogy megtörténhet az ő családjával is) ami tönkretesz és összetör minden kis tervet, álmot, a reményt, hogy jobbra is fordulhatnak a dolgok.
S mi már második alkalommal jártunk így és a legrosszabb, az az hogy egyszer sem a mi hibánkból történtek a dolgok, mi mindig csak áldozatai, megtapasztalói és szenvedői vagyunk az eseményeknek...Szóval nagyon nem könnyű. És mivel sok stressz s izgalom ért most az elmúlt két hétben s még az elkövetkező kettő sem lesz a legnyugisabb próbélom minden erőmet összeszedni, hogy ne idegeskedjek föl, ne aggódjak sokat és, hogy erősnek tűnjek, hogy támaszként szolgáljak az én kicsi férjecskémnek...mert nagyon szeretem, és örülök, hogy itt lehetünk egymásnak, és hogy megértjük a másikat...és így ketten szerintem jobban letudjuk küzdeni az utunkba kerülő akadályokat. Reménykedve abba, hogy annak ellenére, hogy a várostól távol leszünk mégsem veszítjük el a barátainkat, nem fogjuk magányosnak érezni magunkat a miatt, hogy kizökkenünk az eddig megszokott társadalmi életünktől. Nehéz lesz megszokni megint az új helyet, új környezetet, új embereket, nehéz lesz megszokni, hogy szülőként is helyt kell majd álljunk az életben, de úgy érzem, hogy szeretettel és kommunkációval ezek a dolgok könnyebben leküzdhetőek.
Amúgy meg várom a hónap elejét, mert miután megyünk nőgyógyihoz tervezem, hogy elkezdek bevásárolni a babának mindenféle dolgot amire szüksége lesz még mi előtt kiköltöznénk Hodosra. Szóval most ez a tervem a közel jövőbe no meg az, hogy elintézzem valahogy, hogy legyen már úgy, hogy legyen net az új kis kuckónkba, mert szülés után nem hiszem, hogy sokszor de előtte a nagy unalmamba szerintem elég gyakran veném igénybe ezt a csodálatos találmányt unaloműzés céljából:d
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése