Kellemesen csalódtam a kórházi alkalmazottakban. Alapból úgy mentem be a kórházba, hogy elvből nem fogok a zsebükbe "hála pénzt" tenni. (Persze mivel rájuk van utalva az ember, plusz a gyerekemről volt szó lehet legvégső esetben változtattam volna ezen, azonban erre szerencsére nem került sor.)
Mindenki kedves volt, segítőkész és figyelmes velünk. Ha meg nem így lett volna, akkor az volt a tervem, hogy konkrétan a szemükbe nézve kérdezek rá, hogy mennyi pénzt adják azért, hogy kedvesek legyenek velünk.
Egyszer az egyik ilyen takarítónő szerűség elég mogorva volt. No, itt az alkalom végre kiderül, hogyan is reagálnak ha felteszem a már előre eltervezett kérdést. Kerestem valami ürügyet és kimentem a folyosóra megkeresni a nőcit. Rövid idő után pont szembe jött velem, átöltözve, kabátban, táskával s gyors léptekkel haladt az ajtó felé. Ahh már értem, nem bunkó volt, csak simán kimerült és fáradt, várta, hogy az ejszakázás után húzhasson `csába.
Plusz voltak még érdekes dolgok is. Olyan igazi Romaniára jellemzőek.

Ezt pl Boró fotózta, a telefonomban találtam a képek között és igazán megmosolyogtatott. :) Ugye a lábrahuzós kis ízek használata itt a lényeg. Többnyire a nővérek rászolnak a látogatókra, hogy húzzák fel. A fenti esetben a szobatarsunk látogatoját nem vették észre, s ha a kis kék ízét nem is, de engem sikerült felhúzzanak ezzel a hanyagsággal. 

Ráadásul egy csomóan akik használták ezeket a kék ízeket a liftben vették le  és ott hagyták őket ...az egyik nap volt vagy kb 15 db ilyen a liftben. Hát na...tipikus sajnos.

A másik kimondottan jópofa és annyira de annyira az orszagunkra jellemző dolog a szobánkban található tv volt. Ugyanis tv az volt, viszont az antenna az hiányzott vagyis az a kábel. S mikor rákérdeztem elmesélték, hogy a folyosó másik feléből kezdték el a szerelők bekötni a televiziókat és mire a mi szobánkhoz érték biztos elfogyott a kábelük, aztán meg pont jött a karácsony és úgy ennyibe maradt a dolog, elfelejtődött. De én nyugodjak meg, mert a többi szobában mindenhol működik a tv, csak itt nem. 

Okeeee :))

Mostmár csupán azt árulja el nekem valaki, hogy mi lehet bánatnak kell a bejárat mellé oda le a sárba rakni egy játszóteret? Nem elég szerencsétlen beteg, napokra bezártságra utalt gyermekeknek, hogy egész áldott nap bamulhatják az ablakból a csodálatos gyermek várost, ami számukra majdnem a földi paradicsom, még oda teszik az orruk elé ezt a néhány hintát is.

- Meglehet, hogy itt vagyok egy valószinűleges poctanyálda raklap lerakat mellett a bokáig erő sárban, de te bámulj csak, sóvarogj. Úgysem próbalhatsz ki soha, soha. Mert anyadék úgysem hagyják, hogy kiprobálj, hisz ahogyan kiléptek a kórház ajtaján siettek majd haza. Én úgyis csak azer vagyok itt, hogy te rosszabbul érezd magad, s az pedig jobban, aki a kapott támogatás háromnegyedét lenyúlta ezért a 'projektért'.