Mindennek van határa.
Vannak látható és láthatatlan határok. Sőt vannak olyan határok, amelyek például egy térképen láthatóak de szabad szemmel nem. Mindent meghatároz valami, és nem csak mindent, hanem mindenkit.
Melyek azok a határok, amelyeket magunknak szabunk? Melyek az én határaim másokkal, és önmagammal szemben?
Eljutottam arra a pontra, hogy szükségét érzem annak, hogy legyenek határaim. Félek különböző dolgok után vágyakozni, mert többnyire nem teljesednek be, tehát az álmaimat, azt hogy mire vágyok nehezen tudom behatárolni. Azonban egyre inkább körvonalazódik bennem mostanában, hogy mi az amire nem vágyok.
Sokszor ráhagytam másokra dolgokat, a konfliktusok elkerülése végett, a békesség kedvéért...de mégsem okozott megnyugvást, inkább valami belső feszültséget teremtett bennem, mely az idő múlásával egyre csak nőtt.
Nehezebb számomra nemet mondani, mint igent. Mostanra már világossá vált. Kényelmesebb volt belenyugodnom dolgokba, mint a véleményemet felvállva kiállnom magamért, sokszor olyankor is ha ezzel én kerültem megalázott helyzetbe.
Bár a Román- Magyar határ fizikális mivoltában idéntől már megszünt, de nekem mégis szükségem van határokra. Félállítottam őket, és szigorúan ragaszkodni is fogok hozzájuk. Eldöntöttem. Hiszen valamilyen szinten a határaink határoznak meg minket.
